2016. febr. 4-9.
Hátralévő idő:





 





               




Minden jog fenntartva!










https://sites.google.com/site/busoalarc/busojaras-program                                                  


Baráth Gábor

1985. július 1-én születtem Mohácson. Már gyermekkoromban lenyűgözött a busójárás sajátságos varázsa. Eleinte, mint jankele csatlakoztam a farsangi forgataghoz. Első busómaszkomat szomszédomtól kaptam, ami félkész állapotban volt, megtalálva nagyapám vésőit, az álarcot gondos és precíz munkával alakítgattam saját ízlésemnek megfelelően. Igazán nagy élményt jelentett busójáráskor a saját maszkomat viselni és eggyé válni a busóval. Következő évben (12 éves) már teljesen önállóan készített álarcomat viseltem. Baráti társaságom látva munkáimat, kérték, hogy készítsek számukra is maszkot. Ezek után már a kiállítások következtek.

A busómaszkfaragást autodidakta módon sajátítom el, a régi fafaragó mesterek munkái példaértékűen hatnak rám. Kiemelten vizsgálom Kalkán Mátyás (Népművészet Mestere), Késics György és Kunovszky János hagyományokat tisztelő stílusait, Salga István (Népművészet Mestere) egyedi látásmódját, formai tökéletességét, álarcai sokszínűségét. Így sikerült kialakítanom egy olyan látásmódot és formavilágot, amely ötvözi és tiszteletben tartja a hagyományt.

Maszkjaimmal rendszeresen szerepelek különböző szintű kiállításokon, pályázatokon. Legutóbb Lengyelországban és Ausztriában, de ezzel párhuzamban Mohácson is kiállították munkáimat. 2005-ben Mohácson munkám elismerésként megkaptam a „Mestervéső” –t és az elismerő oklevelet. Rendszeresen szerepelek a Hagyományok Háza különböző pályázatain és kiállításain. Évente körülbelül 30 maszkot készítek. 2011-ben a Magyar Nemzeti Bank tisztelegve a hagyomány előtt, egy ezüst emlékérmét adott ki, melyen egy Baráth maszk kapott helyet.

Műhelyemben lehetőséget biztosítok az elszánt suhancoknak, hogy mindenki a saját stílusának megfelelő maszkot faragjon, hiszen régen mindenki tudott vésni és így a lárfák kinézete abszolút eltérő volt.

Kutatómunkával igyekezek megtapasztalni a mohácsi sokácok hagyományait, szokásait, mindennapi életét, mondavilágát. Jelenleg a Pécsi Tudomány Egyetemre járok építész szakra, ahol a fantáziámat, formavilágomat tovább fejlesztem.

A legfontosabb elvemnek azt tartom, hogy a néphagyomány, a népművészet valódi értékeit kell továbbadnom és megőriznem.


Publikációk itt!