2016. febr. 4-9.
Hátralévő idő:





 





               




Minden jog fenntartva!










https://sites.google.com/site/busoalarc/busojaras-program                                                  
2010-12-es évben több idős családot meglátogattam, azzal a szándékkal, hogy meséljenek, milyen volt régen a busójárás, miképpen élték meg az eseményeket. A riportokról készült videók egy részét megosztottam youtube-n. Sokszor napokat beszélgettem az idősökkel, mert annyira sok emlékük volt. Ebből éppen csak egy csipetnyit tettem fel az internetre. Így is elég hosszúra sikerültek.( Úgy gondolom, akit valóban érdekel a busójárás az végig hallgatja.) Talán érdemes tőlük tanulni, ötleteket feleleveníteni. Úgy érzem, hogy én ebben az időszakban értettem talán legjobban meg, hogy mi is a különbség a poklade és a busójárás között, vagyis a turizmus és a hagyomány között. 

Riportok megtekinthetők: Itt
Médiában sokszor halljuk, hogy beszélnek a busójárásról. Készült már a busójárásról emlékérme,bélyegsorozat, a busóknak etikai  kódex, busó logó, felvették az UNESCO Szellemi Világörökségei közé, több filmet forgattak, busó szobrot állítottak, hamarosan megnyílik az  új "Busó Udvar", több néprajz kutató publikálta írásaiban, több grafikust és egyéb képzőművészt megihletett,megindult az álarcfaragók zsűriztetése, több iparművész kerül ki, több irodalmi alkotás született a témában, évről-évre több a busók száma, gazdagodik a turistáknak szánt programok száma, busójárás rendezvényét és a busó öltözékét külön jogi védettség alá kell helyezni...
Ezek a történések mind azt sugallják, hogy egy népi hagyományról van szó vagy pedig azt, hogy ez egy jó üzlet, melyből jövedelemhez lehet jutni? 

Városnak az az érdeke, hogy minél több busó legyen minél nagyobb és mutatósabb" felvonulási menet" és minél tartalmasabb programokat kínáljon, hogy minél hosszabb időt töltsön el a turista, minél több pénzt költsön el, az álarcfaragók legyenek elismert, díjazott emberek, a rendezvénynek legyen nagy hírértéke és minél több turistát csalogasson Mohácsra, melyek teli jó emlékekkel távoznak.

Meghallgatva az öregeket, kicsit ellenkező álláspontra jutottam. Régen az álarcot maga a beöltözni kívánt busó faragta meg, akár csoportosan együtt télen a felkészülés időszakában. A rendezvény nem volt túlszervezve, a sokác negyedben, spontán, véletlenszerűen bukkantak fel a különböző busó csoportok. Szabadabb és kötetlenebb volt az egész rendezvény, ebből adódóan több tréfát tudtak kitalálni, több szórakoztató eszközt kitaláltak, hogy ne váljon egyhangúvá a házalás,.Akadtak vezető egyéniségek, akik kiemelkedtek, azzal hogy vicces, fantáziadús dolgokat vittek véghez. Ezzel úgy érzem egy rúgó indult be, volt viccelés, tréfa, és a busó csoportok versengtek, hogy ki tud újabb dolgot kitalálni(Ágyú, büvöshordó, kecskefogat, bödönhajó, akasztófa, busó repülőgép, embermajom a ketrecben, stb...). Ezt a korszakot nevezem a busójárás fejlődésének! Mára stagnálást érzek,a  felvonulást szabályok közé szorítják, (szó volt már kordonok felállításáról is). A busóálarcokat budapesti zsűri értékeli, miközben arról szólt a hagyomány tudtommal, hogy mindenki maga faragta otthon az álarcot! Busó és a busójárást jogi védettség alá akarják helyezni, miközben írásos feljegyzések tanúsítják, hogy nem csak Mohácson tartották a sokácok ezt a jelmezes felvonulást, hanem több baranyai faluban is. Sőt Horvátországban több faluban még manapság is hasonlóképpen tartják és az öltözékük is azonos.

Véleményem az hogy akkor jó egy rendezvény, ha az egyensúly fent marad, tehát a hagyomány és a turizmus kölcsönösen kiegyensúlyozza egymást. Szükség volt és van a hagyománynak a turizmusból származó támogatásra, hisz tényleg így érhetjük el a legnagyobb figyelmet!
Több barátommal, zenekarokkal, táncosokkal, énekesekkel azon vagyunk, hogy a hagyománynak adunk teret. Hétfőn egy úgynevezett Házalást végzünk, hol nótaszó mellett felkeressük a ma még élő öreg példaképeket, busókat, és megpróbáljuk átvenni , megörökölni tőlük a hagyomány szeretetét. Nagy örömünkre a legifjabb generáció is spontán csatlakozik hozzánk. Ezekről az általunk szervezet rendezvényekről a turisták teljesen ki vannak zárva. 


Az öregekkel készített riportok mindegyike egy valamiben megegyezik, az pedig a következő nagyon fontos dolog:

"Poklade idején a sokac negyedben a házak kapuit a házigazda nem zárta be, mindenhol várták a busókat, várták a jókedvet és a tréfát!"



Ezen alapkérdés egyébként nem számít újdonságnak, egy 1966-os házi készítésű videó szerint az alkotó már a turizmussal találta szemben magát, és kijelenti hogy hagyományról szó sincs... Ez részben igaz, hisz ő turista és a sokac udvarok történésébe nem láthatott bele, hisz kirándulásának célja, a főnap központi helyei voltak. Egy idegent, sőt sok idegent nehéz elképzelni egy családi ház udvarán,.

Íme még egy videó. A Mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum igazgató, Ferkov Jakab véleménye, mely alátámasztja állításomat, hogy régen mindenki maga készítette a maszkját, a turizmus megjelenésével ez megváltozott.